Hirdetés

Zalamat

Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány

Országos Matematika Verseny-Tréning PDF Nyomtatás E-mail

Kedves matematikát kedvelő diákok!


Habár a jelentkezési idő már lejárt, de még nem telt meg a tábor. Így szeretettel várunk még diákokat, akik szívesen hallgatnának előadásokat neves matematika tanároktól. Délelőtt egy kis matematika, délután pedig igazi Balaton-parti tábori hangulat, különböző programokkal. Képek találhatók a honlapon a Képtárban az előző évek tábori életéről.

 

 

 

     A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány az elmúlt évekhez hasonlóan 2013-ban is megrendezi a hagyományos Országos Matematika Verseny - Tréninget. A rendezvényt 8-11. évfolyamos diákoknak 2013. június 22 - június 29-ig tartjuk Fonyódon a Balaton Kollégiumban és a Mátyás Király Gimnáziumban (Ady Endre u. 1.). A tréningnek nemzetközi jelleget ad, hogy ott lesznek a határainkon túl élő magyar diákok is, valamint a finn és lengyel Kenguru verseny helyezettjei. Lehetőséget adunk az ország bármely területéről a részvételre. A nevezési határidő lejárta után, a matematikából elért eredmények, az iskolák ajánlása (a tanulók eddigi teljesítménye) és a befizetés teljesítése alapján hozzuk meg a döntésünket, melyről a jelentkezőket írásban értesítjük.

         A Matematika Verseny - Tréninget az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően rendezzük. A matematikafoglalkozások napi 3x75 percesek. A foglalkozások ebéd előtt vannak, délutánonként sportversenyeken, strandoláson, kiránduláson vehetnek részt a diákok. A tábor az első napon ebéddel kezdődik és az utolsó napon ebéddel fejeződik be. Természetesen ezeken a napokon is van foglalkozás. 2010-ben a körülmények javításának érdekében új helyszínre költözött a két évtizedes hagyományokkal rendelkező projekt. Kényelmes, kulturált körülményeket biztosít a Balaton Kollégium és a Mátyás Király Gimnázium.

Tisztelettel kérem az iskolák matematika munkaközösségét, hogy az érdeklődő tanulók adatait a mellékelt jelentkezési lapon ajánlási sorrendben szíveskedjenek megküldeni (az eddigi teljesítményüket, eredményességüket figyelembe véve) az alapítvány címére.        

Jelentkezési határidő: 2013. április 29.

 

Jelentkezni 10.000,- Ft előleg befizetésével lehet. Kérjük, hogy a számla megírásához szükséges adatokat (vevő neve, vevő címe, fizetés módja) is közöljék a jelentkezéskor. A jelentkezőknek a befizetéshez csekket küldünk, de átutalással is teljesíthető a befizetés a következő számlaszámra: 11749015 - 20032197. (az átutalásnál kérjük jelezni a résztvevő nevét.) A jelentkező későbbi esetleges visszalépése esetén az előleget nem áll módunkban visszatéríteni.        

A tréning részvételi díja: 35.000,- forint (illetve 115 euro) amely tartalmazza a szállás, étkezés, a matematika foglalkozások és a fonyódi szabadidős programok költségeit. Amennyiben az iskoláknak módjukban áll, támogassák anyagilag a tehetséges tanulóikat azzal, hogy a költségek egy részét átvállalják.       
A jelentkezés elfogadása után, a részvételi díj hátralévő részét - az előleg leszámításával -
2013. május 30-ig kell teljesíteni. A jelentkezés elfogadásáról az értesítést e-mailben jelezzük vissza, a jelentkezési lapon megadott e-mail címre. A határidő túllépése a hely elvesztését eredményezheti.


Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány

8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 18.        
e-mail:           info@zalamat.hu
telefon:          93/502-903

 

 

Jelentkezési lap

 

Általános tájékoztató

Szülői igazolás

 

 

Órarend 2012

 
8. évfolyam

9. évfolyam 1. csoport

9. évfolyam 2. csoport

10. évfolyam 1. csoport

10. évfolyam 2. csoport

11. évfolyam

 
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack