Hirdetés

Zalamat

Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány

Közép-európai Matematikai Olimpia (MEMO) 2012 PDF Nyomtatás E-mail

Közép-európai Matematikai Olimpia (MEMO)

 

A 6. Közép-európai Matematikai Olimpiát (MEMO) 2012. szeptember 6 - 12-ig Svájc rendezte Solothurn városában, IMOSUISSE közreműködésével. Magyarország csapata ötödször vett részt a versenyen, mióta a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány és a Bolyai János Matematikai Társulat vállalta az anyagi költségeket és szervezéssel járó feladatokat.

A versenyen a következő 10 ország 6-6 fős csapatai vettek részt: Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia. A versenyt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) szabályaival egyező módon rendezik minden évben azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztály részére is lehetővé tegyék a nemzetközi rutin megszerzését, a tudatos utánpótlás nevelést. A versenyen csak olyan diák vehet részt, akik még az IMO-n nem indult.

A magyar csapatot az IMO csapat vezetői állították össze a hivatalos tanulmányi versenyek, a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny és a válogató verseny alapján.

A magyar csapatot a következő diákok alkották:

Ágoston Péter 10. o.    Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,

tanárai:  Hraskó András, Hegedűs Pál,Surányi László, Dobos Sándor, Pósa Lajos, Juhász Péter

 

Havasi Márton 11. o.   Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,

tanárai: Dobos Sándor, Pósa Lajos, Táborné Vincze Márta, Surányi László, Kiss Géza

 

Maga Balázs 10. o.      Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,

tanárai: Hraskó András, Hegedüs Pál, Dobos Sándor, Surányi László, Juhász Péter

 

Simon Péter 10. o.       Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium

tanárai: Juhász Péter, Nemecskó István, Pósa Lajos, Urbán János

 

Szabó Attila 11. o.       Pécs, Leőwey Klára Gimnázium,

tanára: Kiss Zoltán, Pósa Lajos

 

Tardos Jakab 11. o.     Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,

tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Pósa Lajos, Surányi László, Dobos Sándor

 

A csapat vezetői Hujter Bálint (Budapest, ELTE) és Szoldatics József (Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium) voltak.

Magyarország mind a csapat, mind az egyéni versenyben szép eredményt ért el:

Egyéni versenyben mind a 6 diák díjazott lett:  
Aranyérmet szerzett:           
            Szabó Attila

Ezüstérmet szerzett

            Havasi Márton, Maga Balázs, Simon Péter, Tardos Jakab

Bronzérmet szerzett:

            Ágoston Péter

Csapatversenyben a nyertes Lengyelország mögött Magyarország csapata a második helyen végzett, harmadik lett Horvátország.

A diákok felkészítésében az iskolai tanárokon kívül köszönetet mondunk Hujter Bálintnak és Szoldatics Józsefnek áldozatos munkájukért, továbbá az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanárainak.

A diákok a versenyzés mellett meglátogatták Bern nevezetességeit, valamint voltak sajtgyárban és csokoládégyárban is.

A 2013. évi verseny Magyarországon lesz, Veszprémben a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar rendezésében.

 

Egyéni verseny feladatsora 2012

Csapatverseny feladatsora 2012

A verseny hivatalos honlapja

 

Cikk a Metropolon

Cikk az Origon

 

 

 

 

 

 

 

 
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack