Zalamat

Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány

Belépés



Ki olvas minket

Oldalainkat 29 vendég böngészi

Keresés


Statisztika

Oldal látogatottság
Közép-európai Matematikai Olimpia (MEMO) PDF Nyomtatás E-mail

A 3. Közép-európai Matematikai Olimpiát (MEMO) 2009. szeptember 24-29-ig Lengyelország rendezte Poznanban, az Adamickiewicz University Matematika Tanszékének közreműködésével. A versenyen a következő 10 ország 6-6 fős csapatai vettek részt: Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia. A versenyt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) szabályaival egyező módon rendezik minden évben azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztály részére is lehetővé tegyék a nemzetközi rutin megszerzését, a tudatos utánpótlás nevelést. A versenyen csak olyan diák vehet részt, akik még az IMO-n nem indult.  
Magyarország idei részvételét két civil szervezet, a „Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány”, és „A Matematika Műveléséért és Oktatásáért Alapítvány” együttműködése tette lehetővé az NCA pályázatán nyert összeg segítségével.
A magyar csapatot az IMO csapat vezetői állították össze a hivatalos tanulmányi versenyek, a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny és a válogató verseny alapján.
 

A magyar csapatot a következő diákok alkották:


Bodor Bertalan 12. Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium, 

                               tanárai: Fazakas Tünde, Hraskó András 

Fonyó Dávid 12.     Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,   

                               tanárai: Fazakas Tünde, Hraskó András

Kalina Kende 11.    Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,   

                               tanárai: Dobos Sándor, Hraskó András, Surányi László

Nagy Donát 11.      Szeged, Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium,         

                               tanárai: Mike János, Schultz János

Somogyi Ákos 12.  Kaposvár, Nagyboldogasszony Katolikus Gimnázium,   

                              tanára: Fodor Péter

Wagner Zsolt 12.   Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,  

                              tanárai: Fazakas Tünde, Hraskó András 

A csapat kísérői Harangi Viktor (Budapest , Eötvös Loránd Tudományegyetem) és Szoldatics József (Budapest, Szilágyi Erzsébet Gimnázium) voltak.

Szeptember 25-én, a verseny első napján az egyéni verseny során 4 feladatot kellett megoldani 5 óra alatt. A következő napon rendezték a csapatversenyt, itt a csapatoknak 8 feladatot kellett megoldani team munkában szintén 5 óra alatt. A munkát egymás között úgy osztották meg, ahogy jónak látták. Magyarország mind a csapat, mind az egyéni versenyben szép eredményt ért el:

Egyéni versenyben  

Aranyérmes lett:    Bodor Bertalan, Nagy Donát, Kalina Kende

Ezüstérmes lett:     Somogyi Ákos

Bronzérmes  lett:   Fonyó Dávid, Wagner Zsolt

Csapatversenyben a Magyarország csapata Lengyelország mögött a második helyet szerezte meg. A résztvevő diákok nagyon szépen teljesítettek, de az egész mezőnyből kiemelkedett Bodor Bertalan teljesítménye, aki a lehetséges 32 pontból 30-at szerzett, ezáltal 8 ponttal többet, mint az őt követő versenyző.
A diákok felkészítésében az iskolai tanárokon kívül köszönetet mondunk Pósa Lajosnak és az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanárainak. Külön köszönet illeti a két kísérő tanárt, akik a csapat vezetésén túl a feladatok javításában is részt vettek.
A diákok a verseny mellet megismerkedtek Poznan és környékének nevezetességeivel.

 

a magyar csapat
 a magyar csapat 

A magyar MEMO honlap: memo.szolda.hu


Harangi Viktor beszámolója

A verseny hivatalos honlapja:  www.memo2009.wmi.amu.edu.pl/

Hivatalos eredménylista

Cikk a MEMO-ról a Népszabadságban

Csapatverseny feladatsora 2009.

 
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack